Nincs különbség köztünk, hisz emberek vagyunk

2014.május 22-én, egy csodálatos csütörtök délelőttjén a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola(1062 Budapest, Andrássy út 63-65. ) meghívására intézményünkbe érkezett a budapesti ( 14.kerületi) siketek tanintézetének 19 lelkes tanulója Bencsik László tanár úr vezetésével, hogy egy rendkívüli sportos délelőttöt tudjanak eltölteni intézményünk nappali tagozatos diákjaival. Kissé megilletődötten léptek be az iskola kapuján a hallássérült fiatalok, de látva tanulóink baráti közeledését, ez a kis félsz hamar elillant a ködös gondolatok homályába.
Hogy mivel is készültünk vendégeink számára?
1. kispályás labdarúgás vegyes csapatokkal: 2 vendég+2 tanulónk alkotott 1-1 csapatot. Igyekeztünk olyan diákjainkat is bevonni a küzdelmekbe, akik élsportolóként még nagyobb motivációt tudnak nyújtani sérült társaiknak, elősegítve a sikerélményt, sőt (!) a bizalom kialakulását egymás felé, az egymás iránti tiszteletet,elfogadást.
2. Kerékpáros ügyességi verseny vegyes csapatokban
2. Röplabda mérkőzés,- a vendégek kérésére iskola-iskola ellen. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól játszottak vendégeink.
3. Streetball, 3:3 elleni játék vegyes csapatokban.
Nagyon jó hangulatban telt ez a délelőtt, s, hogy mi is lett a vége?
9 órától fél 1-ig folyamatosan sportoltunk valamit, s csak azt vettük észre, hogy egyre többen vagyunk az iskola sportudvarán. Sportbaráti kapcsolatunk reméljük még hosszú ideig fennmarad a Siketek Tanintézetével, tervezzük, hogy minden évben meghívjuk a lelkes diákokat egészséges társaikhoz egy igazán inkluzív, tartalmas, őszinte és pozitív emberi kisugárzásokat tükröző sportrendezvényre.

pestibarnabas névjegye

60 éves a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola.
A bejegyzés kategóriája: Beküldött bejegyzések
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!