Pozitív visszajelzések

Öröm látni, hogy az Osztályfőnöki óra képzéssorozat egyre nagyobb sikereket ér el. Pozitív visszajelzésekben bővelkedünk, s a résztvevők gondolataiból szeretnénk most közzétenni néhányat.

„Van, hogy az ember részt vesz valamiben, s aztán úgy érzi, változott belül, a lelke mélyén. Valamiben, ami igazán lényeges, ami nem felszínes, hanem a gyökerekhez nyúlik vissza, a valódi értékekhez. […] Kerekesszékben ülve megtapasztaltuk, hogy már egy pohár vizet néhány méterrel arrébb vinni is igazi kihívás, mert egy kézzel kormányozhatatlanná vált alattunk a szék. És közben láttuk, hogy mosolyogva biztat bennünket az az ember, aki velünk ellentétben soha nem fog felállni belőle.” (Lőriczy Barbara)

„A találkozás és beszélgetés, valamint a közös játék során a gyerekek személyes tapasztalatot szerezhettek a fogyatékos emberek mindennapjairól, megnyíltak, emlékeket idéztek fel. Az óra jó hangulatban telt, és ami a legfontosabb, hogy befogadták Mátét.” (Kerczáné Kánya Erika)

„A tapasztalati szakértővel való találkozást megelőzte egy “érzékenyítő óra”, amin már fel lehetett mérni a diákok hozzáállását. Rendkívül nyitottan és érdeklődve közelítették meg a témát és kellő kíváncsisággal várták Mariannt.” (Neugebauer Gábor)

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!